Búcsúlevél a fiúnak, kinek sose voltam elég jó...Búcsúlevél a lánytól, ki igazán szeretett...

Nem tudom miért írom le ezeket. De valamiért úgy érzem, ki kell írnom magamból.
Ez lesz az utolsó írásom. Miattad kezdtem el újból az írást, Miattad is hagyom abba. Számtalan, le nem gépelt szösszenet található meg az íróasztalom fiókjában. Talán jobb, hogy nem láthattad őket.
Hittem Benned...bennünk. Bíztam, reménykedtem, hagytam, hogy vezess. Vagy megvezetés? Nézőpont kérdése. 
Nem egy, és nem csupán kettő férfi fordult meg az életemben. Mégis, mind közül, Téged éreztelek a legtökéletesebbnek. Sokan mondták, hogy "nézd már meg...ki ez te?!Lehetne jobb is..." De engem nem érdekelt. Csak Te érdekeltél. Hogy az enyém legyél. Akartalak. Kellettél. Küzdöttem. Mertem. Hittem.
Az elején, mikor még csak ismerkedtünk, tudtam, hogy sokáig az életem része leszel. Tudtam, hogy egy könnyen nem tudlak majd Téged feledni.De nem vettelek komolyan. Macsónak hittelek. És azzá váltál. A tündéri, imádni való srác, akit én megismertem, és megszerettem, eltűnt.Helyette lett egy befelé forduló, egoista valaki, akiben én még láttam a reményt. Szerettelek. Az életemnél is jobban. Eléd helyeztem a dolgokat. Leszartam mindent, leginkább az elveimet, hogy minden megfeleljen. De minél többet adtam,annál többet követeltél, vagy vettél el. Lelkileg jó lecke voltál. 
Az ideg állt közénk. Nem volt nyugalmas életünk, leginkább a múltad miatt. Basztad elengedni. Ezáltal én sem tudtam hogyan kellene Hozzád viszonyulni. Nem tudtam feltétel nélkül bízni Benned, elengedni magam.
Szeretnék visszamenni az időben. 2011.04.12-t akarok írni. Megcsókolnálak ugyanúgy, de nem mondanék igent. Istenem, akkor milyen boldognak tűntél. Hajnus is mondta, mennyire örültél a válaszomnak. De... Nem... Kellett...Volna... Igent... Mondanom... Várni kellett volna. Randizni. Betartani minden szabályt. De siettünk. Én, mert féltem, hogy elvesznek tőlem. Te, mert tudtad mennyire idegesítené az exed. Én voltam a bosszúd eszköze. Remélem segíthettem. Fáj, de nem tudok mit csinálni. Nyelni, mint mindig.
Új életet kezdek. Nem várhatok arra, hogy felépülsz lelki sebeidből, és küzdesz értünk. Mert nem fogsz. Annyit se érek Neked, mint az egyik fél pár zoknid. Eszközöd voltam, barátnőd helyett, hogy bosszút állj a múlton. Biztos megérdemeltem. Valami oka csak van, hogy ezt kaptam.
Csak, hogy tudd, én minden játszadozásod ellenére szerettelek. Volt egy lány, aki igazán, szívből szeretett Téged. Aki mindent feladott Érted. Aki szembeszállt volna mindenkivel. Aki balhézott Miattad suliban, utcán, buszon, a maga kis csendes lényével. Mert szeretett. Annyira szeretett. 
Zárom soraim. Ez nem az én hercegem. Nem az én tündérmesém. 

...

Mert mindenki ér valamit! Csak úgy érzem, én már semmit. A mai világban már nem az számit ki mit tud. A mai világban már mindenki csak magával törődik. Hatalmas számban elterjedt az én központú rendszer, megjelentek az önjelölt picsák, a hősködni akaró gyíkok és el vannak tiporva az igazi tehetségek. De én nem ezért nem érek semmit. Magam miatt. Nem vagyok tehetség. Feladtam mindent. Nincs már meg bennem az a versenyszellem, ami a gyerekkoromat jellemezte. Eltűnt, elveszett. Már nem tudok mivel kitűnni. Már nem vagyok okosnak mondható sem. Elvesztek azon képességeim, amikre büszke voltam. Elhagytam magam. Beletörődtem abba, amibe nem lett volna szabad. Pedig ha tovább viszem azt, amit a múltban csináltam. Nem itt tartanék… Nagyon nem. Csak a magam hülyeségének köszönhető, hogy ott vagyok, ahol. Szégyellem magam. Kegyetlenül. Évek óta ezzel ostorozom magam. Lehetnék jobb iskola diákja, profi sakkozó, csodabogár…mint régen. De nem vagyok. Ezek már csak emlékek…. Serlegek, kupák, érmek, Arany Pálca díj, oklevelek… Mind-mind ott hevernek egy fiókban, fene se tudja már hol. Rájuk se merek nézni. Mert fáj. Hová lettem én? És ha én, nem én vagyok, hová lettem én? Hiányzik. De egyedül nem megy.. Nincs motiváció, hogy újra felépítsek mindent….   

Változás

Változok én is...Mert kell, muszáj, elvárják. Meg aztán nekem se árt. Azt hittem, ha változok, erősebb leszek, keményebb...de maradtam ugyanaz az önbizalom hiányos fruska mint voltam. Hittem a változásban...hittem, hogy menni fog...lehet kivül észlelhető változás, de a bensőm ugyanaz. Éget, lázad, mar...kilátástalan helyzet...
Mint a libikóka...egyszer fent, máskor lent....De azt hiszem most az egyik végén egy duci gyerek ül, mert igencsak sokszor van lent a léc...Csak szenvedek...Nem csak a magánéletem egy nagy nulla.Örökké csődöt mondok. Mindig, minden szituban...Pedig én igyekszem tényleg...Alkalmazkodok...Próbálok nyitott lenni...de félek. Nem akarom többé hogy kihasználjanak...bántsanak...megtapossanak...összetörjenek...
De én, én akarok lenni...szendén, hülyén, barnán, butácskán, szipogósan, ártatlanul, szószátyárul, nevetősen kislány....

ennyi...

Szeretsz??!! Akkor mért szakítottál?! Miért játszod a menő srácot aki csak egyet csentit és már az első csaj a karjaiba hever.. Ha szeretsz akkor mért léptél túl rajtam ilyen hamar?! Miért én vagyok a rossz ,én csak tovább akarok lépni.. Még ha fáj is jusson az eszedbe én is szeretlek,de ezt a fájdalmat elviselni nem lehet.A magány ami belülről torkomra teszi karjait.. Amivel éjszaka szorosan átölel és olyan mintha belülről folytana meg valami..De ez csak a hiányod..De neked ilyen nincs.Nem fogod sose érezni,ha fáj. Lehet hogy boldognak tűnök,de belül nekem is fájhat..Azért mert nem mutatom,nekem is vannak érzéseim. Eltakarom ha fáj,mert úgyse fogod megérteni..Sírhatok éjszakákat már visszakapni nem foglak.. De ha majd neked lesz rossz..emlékezz arra,hogy nekem milyen volt és hogy volt egy lány aki szívből szeretett.. 

Hm...

Hajajj :$

Homályosak voltak az emlékeim... nem emlékeztem már, hogy mi volt a valóság, és mi az, ami csak a képzeletemben történt meg... csak a varázslatra emlékeztem... a vágyra.. ! :$

:/

Felejteni...mindig csak felejteni...Nem felejteni kellene...Hanem nem csinálni...Befejeztem...Azt hiszem...

Imádtam :$

Keresd azt, akivel a szex nem feladat, hanem játék. 

Akivel a probléma nem játék, hanem feladat,

 s akivel az élet egyszerre feladat és játék. 

S ha megtaláltad, ne engedd el semmilyen fellángolás,

 probléma, büszkeség vagy bolondság miatt!

Hmm :$ Leirhatatlan :$ Fenomenális :$ Ennyire közel még sosem éreztem magamhoz... Lágy volt, finomkodó, és gyengéd...ugyanakkor durva, vad és uralkodott felettem :$ Mennyei...soha nem érzett érzések keringtek bennem...odaadás...vágy...érzelmek hada..akarás....minden....minden szava, érintése áramütésként hatott rám...azt sugallta mééég, mééég, mééég!  ~ Kell! Akarom! ~

Elindultam egy úton...

Igazából már nem bánom, hogy az élet így pofára ejtett. Rájöttem, hogy célja van ezzel. Nem bírta nézni azt a fajta naivitást ami belőlem áradt. Hittem az embereknek mi több: megbíztam bennük. Hiszen mért ne tettem volna? Azt hittem mindenki jót akar a másiknak és szem előtt tartja az érzéseit. De nem. Az emberek kétszínűek és ott rúgnak a másikba ahol tudnak... Olyan pofont kaptam az élettől, hogy biztosra veszem: ebből nem állok fel. Aztán majd telnek a napok, a hetek és összeragasztom a szívem. Majd egy kődarab dobog a mellkasomban szemernyi naivitás nélkül Sikerül talán felállni a padlóról és erősebb eszek mint valaha. Nem hiszek és nem bízom az emberekben, de elindultam egy úton… Az úton ahol megtalálhatom az igaz önmagam!

Belehalok...

Ő a részem. Nélküle üres az ágy, ízetlen az étel, unalmas a film. Tudok mással nevetni, mással enni, mással szeretkezni, de vele vagyok otthon, bárhol is legyünk a világban. Belém égett az arca, vele vagyok egész. Hozzá vagyok kötve, valami láthatatlan szállal, jó erősen. És bár ő megkíván, megosztja velem a gondolatait, az ételét, a pénzét, tudja, hogy elviselem balgaságait, mégis megtagad. Én ebbe belehalok