Elindultam egy úton...

Igazából már nem bánom, hogy az élet így pofára ejtett. Rájöttem, hogy célja van ezzel. Nem bírta nézni azt a fajta naivitást ami belőlem áradt. Hittem az embereknek mi több: megbíztam bennük. Hiszen mért ne tettem volna? Azt hittem mindenki jót akar a másiknak és szem előtt tartja az érzéseit. De nem. Az emberek kétszínűek és ott rúgnak a másikba ahol tudnak... Olyan pofont kaptam az élettől, hogy biztosra veszem: ebből nem állok fel. Aztán majd telnek a napok, a hetek és összeragasztom a szívem. Majd egy kődarab dobog a mellkasomban szemernyi naivitás nélkül Sikerül talán felállni a padlóról és erősebb eszek mint valaha. Nem hiszek és nem bízom az emberekben, de elindultam egy úton… Az úton ahol megtalálhatom az igaz önmagam!