Változok én is...Mert kell, muszáj, elvárják. Meg aztán nekem se árt. Azt hittem, ha változok, erősebb leszek, keményebb...de maradtam ugyanaz az önbizalom hiányos fruska mint voltam. Hittem a változásban...hittem, hogy menni fog...lehet kivül észlelhető változás, de a bensőm ugyanaz. Éget, lázad, mar...kilátástalan helyzet...
Mint a libikóka...egyszer fent, máskor lent....De azt hiszem most az egyik végén egy duci gyerek ül, mert igencsak sokszor van lent a léc...Csak szenvedek...Nem csak a magánéletem egy nagy nulla.Örökké csődöt mondok. Mindig, minden szituban...Pedig én igyekszem tényleg...Alkalmazkodok...Próbálok nyitott lenni...de félek. Nem akarom többé hogy kihasználjanak...bántsanak...megtapossanak...összetörjenek...
De én, én akarok lenni...szendén, hülyén, barnán, butácskán, szipogósan, ártatlanul, szószátyárul, nevetősen kislány....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése